Mi lehetett a GULAG létrejöttének igazi oka? Milyen hatékonysággal játszott szerepet a kényszermunka-tábor az iparosításban? Mi vezetett végül a GULAG felszámolásához?

Meglepő tények és összefüggések Leonyid Borodkintól, a moszkvai Lomonoszov

Egyetem professzorától.

Kolhozosítás és rabosítás mint az állam fejlődésének kulcsa

A GULAG létrejöttének politikai és gazdasági okai szétválaszthatatlanul összefonódtak – állította a nemzetközi hírű tudós a Russzkaja Zsizny című lapnak adott interjújában. Az 1936-38-as években a régi bolsevik gárda és az értelmiség megsemmisítésének hatalomtechnikai motivuma az volt, hogy beleoltsák a félelmet a társadalomba. Azután, hogy a nép ellenségeit szállító futószalag teljes kapacitással beindult, felmerült a kérdés, mi legyen a hatalmas embertömeggel. A GULAG 1930-as létrejöttéig ugyanis a Szovjetunióban egyetlen láger volt, a Szolovki-szigeteken. A „sztálini szakítás” évében a Szovjetunió a gazdasági fejlődés új útjára lépett, a NEP-et pedig, ideológiájának képviselőivel együtt, likvidálták.

A témát kutató Borodkin aláhúzza, hogy a húszas években külföldi befektetések semmilyen szerepet sem játszottak a gazdaságban, hiányzott az iparosításhoz szükséges bázis. Ha az állam a NEP keretein belül akart volna tovább fejlődni, nyitnia kellett volna a külföld felé, be kellett volna hoznia az országba a külföldi befektetéseket. Vagyis, elkerülhetetlenül megkezdődött volna az átmenet egy szociáldemokrata berendezkedés irányába. Így válik érthetővé, hogy politikai megfontolásokból miért utasították el ezt a lehetőséget és választották a mobilizációs utat.

„A szakításhoz két összetevőre volt szükség: valutára és belső tőkére. Valutához akkor csak úgy lehetett hozzájutni, ha exportálják a gabonát. De a felvásárlási árakat az állam direktív módon határozta meg, azok elmaradtak a piacitól, ezért a parasztság megtagadta a gabona beszolgáltatását. Ezért kezdődött meg a kollektivizálás: ez volt a leggyorsabb módszer, hogy összegyűjtsék a gabonát, hogy azután kiszállítsák külföldre. A valuta-kérdést, noha csak részben, de úgy-ahogy megoldották, a belső tőkével azonban nehézségek támadtak, mert csakis egy megtorló gépezet tudta biztosítani.

A húszas évek végén elhatározták, hogy fejlesztik az aranybányászatot, mint második számú valuta-forrást. De a hatalom hamarosan rájött, hogy Magadánba vagy a távoli keletre önkénteseket szállítani túlságosan költséges. Az államkincstárban nem volt pénz, nemcsak az arany kitermelésére, de a kohászatra, útépítésre, erdőirtásra, s egyébre sem. A sztálini vezetés ezért elhatározta, hogy ezeket az ágazatokat költségek nélkül fejleszti, a rabok munkaerejét felhasználva. ” – állítja Borodkin.

A GULAG a bruttó nemzeti össztermelésben

A GULAG-on fogva tartottak száma 1946-48 között 2,5 -2,7 millió fő volt, az utánpótlás az ún. fasisztákkal együttműködők közül került ki. A többi években, 1937 és 1955 között, az átlag-létszám 1,2-1,5 millió főre tehető. Végeredményben, a bruttó nemzeti össztermelésnek átlag három százalékát adta a GULAG; egyes években ez a mutató tíz százalékig emelkedhetett. Ugyanakkor az is fontos tény, hogy a GULAG foglyokat hatalmas ipari beruházásokon dolgoztatták, amelyek azután a szovjet gazdaság fejlődésének bázisául szolgáltak. A foglyok, a GULAG fennállásának egész időszaka alatt, mintegy ezer ipari objektumot építettek.
 


Az 1940-es években azonban élesen csökkeni kezdett a láger-gazdaság hatékonysága, mert megszüntettek egy sor, a foglyokra ösztönzőleg ható körülményt. Például már 1938-ban, Sztálin utasítására, megszűnt az ún. beszámolók rendszere, melynek az volt a lényege, hogy a terv túlteljesítése esetén a fogoly büntetését rövidítették. S ráadásul közbeszólt a háború, amely a legnehezebb éveket jelentette a GULAG-on fogva tartottak számára. Rápillantva a rabok halálozási grafikonjára, látható, hogy 1942-43-ban  a foglyoknak a fele halt éhen.

„Ne feledjük, a Szovjetunió lágereit 15-18 millió ember járta meg, akik közül másfél millióan ott lelték halálukat” - figyelmeztet Borodkin. A KGB archívum adatai szerint a húszas évek elejétől a Sztálin haláláig terjedő időszakra vonatkoztatva, hivatalosan mintegy 10 millió embert tartanak nyilván Oroszországban, mint a GULAG-ot valamint a húszas években megelőzőleg felállított „izolátorokat” megjárt személyt. Ebben nincsenek benne azok, akik több kényszermunka-tábort is megjártak, vagy egyet többször is, sem azok, akik közvetlenül 1917 novembere, illetve 1953-54 után szenvedtek el politikai megtorló intézkedést. A 10 millió ember között a politikaiak száma több mint 3 és fél millió fő volt, akik közül közel hétszázkilencvenezer embert végeztek ki.

1947–ben új intézkedésekbe fogtak, mert kiderült, hogy a GULAG nemhogy hasznot nem hajt a népgazdaságnak, de komoly költségvetési támogatásra szorul. 1947-ig cinikus kirohanásokkal is találkozunk a GULAG vezetésének instrukcióiban, mint például „A munkatáborokban mindenképpen olyan körülményeket kell teremteni a termelőmunkához, amelyben az őrizetesek megértik, hogy nem üdülőtelepen vannak, ahol rossz szokás szerint kerülik a munkát és az állam költségére töltik az időt, hanem munkatáborban, ahol dolgozni kötelesek.”

Ösztönzők, érdekellentétek és végkimerülés

A korbács egyre kevésbé hatott  - folytatja a professzor -  áttértek hát a mézesmadzagra. 1948 novemberében Kruglov belügyminiszter egy rövid jelentést terjesztett a Minisztertanács elé, „A javító-nevelő munkatáborokban folyó munka termelékenységének fokozásáról”. A foglyok ösztönzésére a jól dolgozók büntetési idejének csökkentését, körülményeik javítását, bérezés bevezetését ajánlotta.

Az előterjesztést jóváhagyták és Kruglov már augusztus 3-án elküldte Sztálinnak az 1949-es év első feléről szóló jelentést a munkatáborok és -kolóniák munkájának eredményéről: „ Jelentősen nőtt a foglyok munkateljesítménye, megerősödött a munka- és a lágerfegyelem”. A foglyoknak garantált minimum az „odakint” végzett hasonló munkáért járó fizetés tíz százaléka volt. Az átlagos havi juttatás körülbelül 250 rubelt tett ki. A foglyok a keresetüket mind gyakrabban hazaküldték. Csupán a vorkutai láger statisztikája szerint, 1951 második félévében a foglyok 683 ezer rubelt küldtek haza, jegyzi meg a kutató.

Ezekben az években vált szokásossá az a gyakorlat, hogy a rabokat a minisztériumoknak bérbe adták munkára. Például, 1951 január 1-i adat szerint, 572 ezer foglyot dolgoztattak egyéb minisztériumok szerződéses munkáin. Szembetűnő - mutat rá a professzor - a GULAG legfelső vezetésének és az egyes lágerek parancsnokainak ellenérdekeltsége. Az előbbiek a tervek maradéktalan teljesítésében voltak érdekeltek, amelyért Sztálin előtt a fejükkel feleltek. Kitüntetéseket kaptak a rabok sikeres munkájáért. Így hát a GULAG legfelső vezetésének az volt az érdeke, hogy vigyázzon a foglyok életére és egészségére - nem emberségből, hanem gazdasági okokból. Ezzel szemben, az alsó szintű lágervezetésnek semmi ilyesmi nem állt érdekében, mert ők csakis korrupció révén tudták megszedni magukat. Például, a lágerparancsnok lekapcsolt egyet a foglyoknak járó húst szállító vagonokból, s azzal helyben üzérkedett.

A GULAG-ra fordított állami dotáció folyamatosan nőtt. Borodkin professzor szerint az 1955-ös évre a GULAG költségvetésének deficitjét 859 millió rubelre tervezték. (Ennek a rendkívül magas összegnek az egyik oka például az volt, hogy rohamosan növekedett a bürokratikus apparátus, amely egyre több pénzt nyelt el.) Az igazgatási szervekre a GULAG költségvetésének 10 %-át fordították és még 25 %-ot tettek ki a lágerőrség költségei.
 
Az ötvenes évek elejére a szovjet államvezetés számára világossá vált, hogy a Szovjetunió iparosítása gyakorlatilag befejeződött, eljött a „tudás ökonómiájának” korszaka, amelyre a GULAG-szisztéma alkalmatlanná vált. Kevesebb, mint három héttel Sztálin halála után, 1953 március 21-én, Berija beterjesztette a Legfelsőbb Tanács Elnöksége elé az 1953-ra előirányozott építési tervek módosításáról szóló indítványát. Felvetette a GULAG-foglyok által elkezdett 22 hatalmas állami - „a népgazdaság számára nem nélkülözhetetlen” - beruházás leállítását. A mobilizációs gazdaság felépítésének terve emberek milliói életének árán valósult meg. Ténylegesen e pillanattól kezdődött a GULAG felszámolása, amely de jure 1960-ig létezett, zárja elemzését Borodkin professzor.

forrás: mult-kor.hu