Etiópiában Axum és Lalibella nevű helyiségekben egy orosz kutatócsoport érdekes dolgokra bukkant. Az egyik témakör, amit vizsgáltak, az ősrégi templomok romjainak az építési technikája, pontosabban a kövek egymásra illesztése volt. A kövek, noha pontosan egymásra voltak helyezve, mégis látszott rajtuk egy bizonyos metszési stílus, technológia. Az összeillesztéseknél imitt- amott kisebb eltérések mutatkoztak, ez egy bizonyos kővágási technikára utal. A régészeknek nagy fejtörést okozott a metszési technika megfejtése, ugyanis ha összehasonlítjuk a mai vágógépek (flexek) használata során hagyott nyomokkal....valami nagy hasonlóság mutatkozik a kettő között. A fejtörésnek véget vetett egy modern vágógépes kísérlet, és arra a következtetésre jutottak, hogy ezeket a köveket csak modern felszerelésekkel lehetett ily módon kettévágni.

A második kérdés, amivel találkoztak: honnan hoztak olyan köveket, amelyeken tengeri lerakódások nyomai vannak? Etiópia mindig is szárazföld volt, nem borította soha tenger. A homokkő az etióp tavakban túl porhanyós, hogy építkezni lehessen vele. A legközelebbi kemény homokkő viszont csak Egyiptomban volt, több száz kilométer távolságra. Namármost, a klasszikus történelemtudomány szerint abban az időben a technika elmaradott volt.... és mégis hogyan sikerült ezeket a köveket Etiópiába juttatni?

Vajon tényleg helytálló a mai történelem felfogásunk a korai civilizációk technikai-fejlettségi szintjéről?
A pontot az i-re olyan kőtáblák vizsgálata tette rá, amelyeket tisztán, kivehető módon rovásírás díszített. Ráadásul az a fajta, amelyet a székely-magyarok is használtak/használnak. A képeken tisztán látszanak a betűk. Senki sem állítja, hogy magyarok építették ezeket a templomokat, viszont érdemes elgondolkodni azon, hogy véletlenszerű-e az, hogy mi is ugyanezeket az írásjeleket használjuk, már ki tudja mióta? Ugyanis ezeket a leleteket 14000 évesre becsülik.

Székely rovásjelek Etiópiában

Olvass többi hasonló témájú írást itt