Az urál-altaji nyelvcsalád a nyelvcsaládok egy feltételezett tágabb csoportja. Két nyelvcsaládot és ezen belül öt fő nyelvcsoportot sorolnak ide:

• Uráli nyelvcsalád:
  • Finnugor nyelvek
  • Szamojéd nyelvek

   

• Altaji nyelvcsalád:
  • Török nyelvek
  • Mongol nyelvek
  • Mandzsu-tunguz nyelvek

Az uráli és altaji nyelvek beszélői óriási területen szóródtak szét a történelem folyamán a Távol-Kelettől a Kárpát-medencéig. A közös eredet hipotézisét a nyelvszerkezeti hasonlóságok mellett támogatják az évezredekre visszanyúló máig azonos kulturális vonások is. (Turáni elmélet.)

Egyes elméletek ide sorolják a japán nyelvet és a koreai nyelvet, a két nagy távol-keleti ragozó nyelvet is. Mások az urál-altaji nyelvcsaládhoz, illetve annak egyes tagjaihoz kapcsolják az ajnu nyelvet, az ókori sumer nyelvet, az etruszk nyelvet, az indiai dravida nyelvcsaládot, valamint a paleoszibériai nyelveket, ezzel az amerikai földrészre is kiterjesztve a nyelvcsaládot. (Lásd: agglutináló nyelv.)

Az urál-altaji nyelvcsaládot alkotó nyelveket és nyelvcsaládokat ezen nyelvek feltűnő nyelvszerkezeti hasonlósága köti össze:

Az urál-altaji nyelvcsaládba sorolt valamennyi nyelvre jellemzőek a következő vonások:

• Ragozó szerkezet (agglutináció)
• Magánhangzó-harmónia.
• Mássalhangzó-torlódás kerülése.
• Dinamikus hangsúlyozás hiánya.
• Nyelvtani nemek hiánya.
• Tulajdonragok használata.
• Birtoklást kifejező ige hiánya.
• Létige hiánya.
• A főnév és melléknév, illetve számnév nyelvtani egyeztetésének hiánya.

Az agglutináló nyelv a nyelvek egyik alaptípusa a flektáló, izoláló és inkorporáló nyelvek mellett. Wilhelm von Humboldt és August Wilhelm Schlegel tipológiája szerint a szintetikus nyelvek egyik típusa. Az agglutináló (szó szerint: „ragasztó”, értelem szerint: ragozó) nyelv a szavak jelentését elsősorban a szóalakok megváltoztatásával állítja elő úgy, hogy azokhoz toldalékokat kapcsol. A név a latin agglutino, agglutinare igéből származik.

Számunkra legismertebb példája nyelvünk, a magyar nyelv.

Az agglutináció (toldalékolás) a szavak tövéhez, illetve alapalakjához illesztett képzők, jelek és ragok, közös néven toldalékok segítségével történik. Ezek lehetnek a szó végén (suffixum), a szó elején (prefixum), vagy a szó belsejében (infixum) is. Egy szó általában sok morfémát (szóelemet) tartalmaz, és a szavak között kevés a rendhagyó: például a japánban csak 2 rendhagyó ige van.